Főoldal - Home
Üdvözöllek a honlapon!
Vándor Várhegyi Ibolya (Violet V. Vandor) illusztrátor, meseíró és portré rajzoló, erdélyi magyar családból származik. Édesanyja, Várhegyiné,Tóth Margit Magyarországon, Tarcalon, (Tokaj) született, édesapja, Zoltán pedig Erdélyben.
Tanulmányait a középiskola elvégzése után, Kolozsváron folytatta, ahol egy műszakirajz tanfolyamot végzett. 1978-ban elnyerte a "Megéneklünk Románia" Déván rendezett verseny, népszerűségi díját, kiállított portré rajzaival. 1991-ig Déván, a "Bányakutató Intézetnél" dolgozott, mint műszaki rajzoló, majd mint tervező, utána pedig, 1991-től a dévai "Corvin Kiadó" munkatársa lett. 1990-ben a "Hunyad Megyei Hírlap" gyermekrovatának rajzolt, valamint verseket, meséket írt. 1999 decemberétől, a "Kispajtás" ismeretterjesztő folyóirat társszerkesztőjeként dolgozott 2006-ig, amelyben meséi, versei és rajzai jelentek meg. Jelenleg is munkatársa ugyanennek a folyóiratnak.
Marton Lili írónő volt az, aki a 90-es évek elején meglátta Ibolyában a tehetséget, és az írásra bátorította. Bár személyesen soha nem találkoztak, évekig tartó, meghitt barátság alakult ki közöttük. Egyik levelében azt írta neki az írónő, hogy kettejük sorsában, nagyon sok a közös vonás, olyan, mintha saját magát látná írói pályájának kezdetén.
2007 decemberétől, tagja az Erdélyi Magyar Írók Ligájának. Ez idő alatt, több mint 90 könyve jelent meg Romániában és Magyarországon, az Amazon.com-on, valamint könyveket illusztrált amerikai, kanadai és angliai szerzőknek. Könyvei megtalálhatók, a budapesti Széchényi könyvtárban is.
2016 és 2018 között, nemzetközi versenyeken vett részt Japánban, ahol 7 oklevelet kapott, könyvillusztrációkért, grafikáért, portré és fantasy regényért. Valamint ugyanakkor megkapta, a "Yamato Meridián Hírnöke" kitüntetést és megjelent a "Csak neked Japán" című kétnyelvű, irodalmi és művészeti alkotások, antológia könyvben, amely könyv, a 2017-es szerkesztői évben elnyerte a Román Írók Ligájának díját.
"A három kőrózsa" című meséje nyomán készített színdarabot, 2018 és 2020 között sikerrel játszották a dévai Művészeti Színház szinészei.
2020 októberétől magyar és román nyelven szerkeszti és kiadja a "Pinky Manó Birodalma" című ingyenes, online ismeretterjesztő folyóiratot.
Könyvei nem kaphatók könyvesboltokban, de angol nyelvű kötetei elektronikusan megvásárolhatók, az Amazon.com-on.
Magyar nyelvű e-könyvei és hangoskönyvei megvásárolhatók a Helma Kiadó honlapjának oldalán:
https://helma.hu/konyvek?szerzo=Violet-V-Vandor-0
valamint a lejben megvásárolható magyar nyelvű könyveim itt találhatók:
https://bookline.ro/szerzo/violet-v--vandor/12980501?page=1
............................................................................
Megvolt a Hangra fel verseny eredményhírdetése, amely lehallgatható és nézhető az alábbi linken. És kellemes meglepetésben volt részem, mert bár a Facebookon meghirdetett baráti szavazáson nem nyertem, a zsüritagok mégis a harmadik hellyel jutalmaztak meg, amire nagyon büszke vagyok, hiszen olyan hírességek voltak a zsüritagok között, mint:
• Tordai Teri - Jászai Mari-díjas, Aase-díjas, Érdemes művész, Kiváló művész, Kossuth-díjas színművésznő
• Pataki Éva - Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró, író, színpadi szerző
• Vajda Anikó - író, dramaturg
• Máj Krisztina – énekesnő, a Vakrepülés színtársulat vezetője
• Lakner Dávid – újságíró
https://www.facebook.com/watch/live/?ref=watch_permalink&v=3392374681014273
.............................................................................
Megjelent könyvek:
1991 – Karácsonyi kifestő - Poverello Könyvkiadó, Miskolc
1994 – Babakifestő - Apli Soft Kiadó, Déva
1994 – Ha eljön a holnap – kisregény - Corvin Kiadó, Déva
1994 – Csipkerózsika, mesekifestő, - Corvin Kiadó, Déva
1998 – Bibliai kifestő - Agapé Könyvkiadó
1998 – Téli játék - Corvin Kiadó, Déva
1999 – Tavaszi játék - Corvin Kiadó, Déva
1999 – Nyári játék - Corvin Kiadó, Déva
1999 – Kispajtás ismeretterjesztő folyóirat társszerkesztőjeként dolgoztam 2006-ig, amelyben meséim, verseim és rajzaim jelentek meg. Jelenleg is munkatársa vagyok ugyanennek a folyóiratnak.
2001 – Sounds in the night - Wanda Patrick, USA, könyvillusztrálás
2001 – Sarah and the storm - Wanda Patrick, USA könyvillusztrálás
2003 – A békakirály - Corvin mesetár sorozat könyve., Corvin Kiadó, Déva
2003 – A fenyőfa - Corvin mesetár sorozat könyve., Corvin Kiadó, Déva
2003 – A hat hattyú - Corvin mesetár sorozat könyve., Corvin Kiadó, Déva
2003 – Kényes Kinka - Corvin mesetár sorozat könyve., Corvin Kiadó, Déva
2003 – A libapásztorlány - Corvin mesetár sorozat könyve., Corvin Kiadó, Déva
2003 – A méhkirálynő - Corvin mesetár sorozat könyve., Corvin Kiadó, Déva
2003 – A mészből faragott leány - Corvin mesetár sorozat könyve., Corvin Kiadó, Déva
2003 – A széttáncolt cipellők - Corvin mesetár sorozat könyve., Corvin Kiadó, Déva
2003 – A tavitündér - Corvin mesetár sorozat könyve., Corvin Kiadó, Déva
2003 –- Világszép nádszál kisasszony - Corvin mesetár sorozat könyve., Corvin Kiadó, Déva
2003 – Az aranymadár - Corvin mesetár sorozat könyve., Corvin Kiadó, Déva
2004 – Hópelyhek - Corvin Kiadó, Déva
2005 – Téli varázs - Corvin Kiadó, Déva
2005 – Hóvirág - Corvin Kiadó, Déva
2005 – Ünneplőben - Corvin Kiadó, Déva
2006 – Egy csendes éj - Corvin Kiadó, Déva
2007 – A három kőrózsa - Corvin Kiadó, Déva
2007 – Manci néni cicái - Corvin Kiadó, Déva
2007 – A kék hegy rabja - Corvin Kiadó, Déva
2007 – Babaöltöztető - Corvin Kiadó, Déva
2008 – Tündérkertben - Corvin Kiadó, Déva
2008 – Nyuszifül húsvétja - Corvin Kiadó, Déva
2008 – Mikulás, gyere már - Corvin Kiadó, Déva
2008 – Csodaváró téli éjszakák - Corvin Kiadó, Déva
2009 – Hóbuckák tetején - Corvin Kiadó, Déva
2009 – Tavasz virrad, itt a húsvét - Corvin Kiadó, Déva
2009 – Tavaszi szél vizet áraszt - Corvin Kiadó, Déva
2009 – Mézillatú napsugár - Corvin Kiadó, Déva
2010 – Húsvéti kifestő - Corvin Kiadó, Déva
2010 – A kis hableány - Corvin Kiadó, Déva
2010 – Hófehérke -Corvin Kiadó, Déva
2011 – Pat Brannon, USA írónő könyvének illusztrálása
2011 – One little christmas tree - Russell Bittner, USA - könyvillusztrálás
2011 – Törpike kalandja - Corvin Kiadó, Déva
2011 – Mese a húsvéti tojásról - Corvin Kiadó, Déva
2011 – Mikulásváró - Corvin Kiadó, Déva
2012 – A silent night - Janice D. Green, USA - könyvillusztrálás
2012 – Hímestojás - Corvin Kiadó, Déva
2012 – Pötyike megmenti a mikulás-napot - Corvin Kiadó, Déva
2013 – Húsvéti fejtörő - Corvin Kiadó, Déva
2013 – The talking heart - Dennis Marten, USA - könyvillusztrálás
2013 – Tomatoes and potatoes - Dennis Marten, USA - könyvillusztrálás
2014 – The talking heart coloring book - Dennis Marten, USA - teljes könyv, illusztrációk és szöveg készítés
2014 – Ábécéskönyv I-II kötet, tankönyv, első osztályosoknak, Corvin Kiadó, Déva
2014 – I-II kötet, tankönyv, második osztályosoknak, Corvin Kiadó, Déva
2015 – Franzie and Crystalbelle - Susie Mull-Ready, UK - könyvillusztrálás
2015 – Christmas - Mary Hampton, USA - könyvillusztrálás
2015 – Betüvár - iskolai segédkönyv, Corvin Kiadó, Déva
2016 – Tankönyv - Corvin Kiadó, Déva
2017 – A Wish to Be a Christmas Tree - Bea Balint - Amazon.com
2018 – Román kommunikáció - tankönyv - Editura Didactică şi Pedagogică SA - Bukarest
2018 – 1. osztályos iskolai segédkönyv - Corvin Kiadó, Déva
2019 – Vakációs füzet - Corvin Kiadó, Déva
2019 – Steven Smith, adventures in the world of magic - Amazon.com
2019 – A silent night - Amazon.com
2019 – The three stone roses - Amazon.com
2019 – Waiting for Santa - Amazon.com
2020 – Porcul fermecat - Lucia Monica Gorea, Canada - könyvillusztrálás
2020 – The Captive of the Blue Moon - Amazon.com
2020 – My First Words in English - Amazon.com
2020 – The adventure of little elf Snowie - Amazon.com
2020 – Easter Story - Amazon.com
2020 – Pinky Manó Birodalma – kéthavonként megjelenő online ismeretterjesztő folyóirat, 3-1o éves gyerekeknek
2021 – Taramul Elfului Pinky – kéthavonként megjelenő román nyelvű online ismeretterjesztő folyóirat, 3-1o éves gyerekeknek
2021 – Baby Jesus . . . Messiah! - Janice D.Green, USA - könyvillusztrálás
2021 – Trandafirii de piatra (A három kőrózsa) - Editura Universitara, Bucuresti
2021 – The Tale of the Christmas Wish Crackler - Nate Whiting, USA - könyvillusztrálás
2022 – Pinky manó kalandjai - Helma Kiadó, Balatonboglár - E-book és hangoskönyv a szerző felolvasásában
2022 – A három kőrózsa - Helma Kiadó, Balatonboglár - E-book és hangoskönyv a szerző felolvasásában
2023 – Mese a húsvéti tojásról - Helma Kiadó, Balatonboglár - E-book
2023 – Manci néni cicái - Helma Kiadó, Balatonboglár - E-book
2023 – Törpike kalandja - Helma Kiadó, Balatonboglár - E-book
2023 – Húsvéti mesék - Helma Kiadó, Balatonboglár – hangoskönyv a szerző felolvasásában
2023 – Óvodás vagyok - Helma Kiadó, Balatonboglár - E-book
2023 – A Kék Hold rabja - Helma Kiadó, Balatonboglár - E-book
2023 – Julcsi és a különleges szendvicsek - Helma Kiadó, Balatonboglár - E-book
2024 – A sors keze (regény) - Helma Kiadó, Balatonboglár - E-book és hangoskönyv a szerző felolvasásában
2024 – Steven Smith, tündérföldi kalandok (fantasy meseregény) E-book - Helma Kiadó, Balatonboglár
2024 – Ködös utakon – Helma Kiadó, Balatonboglár - E-book
2024 – Álomvilág – Helma Kiadó, Balatonboglár - E-book
2024 – Rövid mesék mesekönyve – Helma Kiadó, Balatonboglár - E-book
2024 – Gyermekversek könyve – Helma Kiadó, Balatonboglár - E-book
2024 – Tündérmesék mesekönyve – Helma Kiadó, Balatonboglár - E-book
...................................................................................................
Az eddig megjelent Pinky Manó Birodalma folyóiratok letölthetők ingyenesen az alábbi linkekről:
https://pinkymano.files.wordpress.com/2024/03/pinky-mano-birodalma-april-majus-2024.pdf
https://pinkymano.files.wordpress.com/2023/09/pinky-mano-birodalma-2023-szeptember-oktober.pdf
https://pinkymano.files.wordpress.com/2023/05/pinky-mano-birodalma-majus-junius.pdf
https://pinkymano.files.wordpress.com/2023/03/pinky-mano-birodalma-marcius-aprilis.pdf
https://pinkymano.files.wordpress.com/2023/01/pinky-mano-birodalma-2023-januar-februar.pdf
https://pinkymano.files.wordpress.com/2022/05/pinky-majus-junius.pdf
https://pinkymano.files.wordpress.com/2022/03/pinky-mano-birodalma-marcius-aprilis.pdf
https://pinkymano.files.wordpress.com/2022/01/pinky-mano-birodalma.pdf
https://pinkymano.files.wordpress.com/2021/11/pinky-mano-birodalma-2evf4.pdf
https://pinkymano.files.wordpress.com/2021/09/pinky-mano-birodalma-2evf-3szam.pdf
https://pinkymano.files.wordpress.com/2021/03/pinky-mano-birodalma-2evf.-2-szam.pdf
https://pinkymano.files.wordpress.com/2021/01/pinky-mano-birodalma.pdf
https://pinkymano.files.wordpress.com/2020/11/pinky-mano-2-szam.pdf
https://pinkymano.files.wordpress.com/2020/10/pinky-mano-magyar-1-v2.pdf
............................................................................................................................
Könyveim megvásárolhatók az alábbi linkeken:
A libri.hu, https://www.libri.hu/talalati_lista/?autocomplete=1&text=violet+v.+vandor
az álomgyár.hu, https://alomgyar.hu/szerzo/violet-v-vandor
Helma.hu, https://helma.hu/konyvek?szerzo=Violet-V-Vandor-0
Bookline.ro, https://bookline.ro/szerzo/violet-v--vandor/12980501
ekonyv.hu, https://www.ekonyv.hu/szerzo/18670
dibook.hu, https://dibook.hu/konyvek?szerzo=author_violet-v-vandor
..................................................................
Hivatalos facebook oldal:
https://www.facebook.com/vioricavandor
Látogassátok meg, és lájkoljátok a facebook szerzői oldalt is: https://www.facebook.com/VandorVarhegyiIbolya
Angol nyelvű honlapom:
Kellemes időtöltést!
Megkérlek írjatok a vendégkönyvembe, vagy az üzenőfalon mondjátok el véleményeteket, mi tetszik, mi nem tetszik a honlapomon. Az üzeneteket előre is nagyon szépen köszönöm.
....................................................................
Honlapom egy újabb oldallal növekedett, a Hangosmesékkel, mely meséket a YouTube oldalamon hallgathattok meg. Keresd a linkeket a Hangosmesék oldalon!
...........................................................................................................................
.............................................................................................................................................................................................................................................................
A Steven Smith, Tündérföldi Kalandok könyv előrendelhető az: alettaro@yahoo.com e-mail címen.
nézd meg a youtube videoreklámot itt: https://youtu.be/a9OUYexFUZs
............................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................
Oklevelek:
................................................................................................................
Ajánlatok angol íróktól: Recommendations:
Dennis Marten
Violet is a wonderful illustrator. She puts her heart and soul into each drawing. Her creativity and imagination are unmatched. I look forward to her illustrating many more books about Pip and Sammy.
Dennis M. Marten founder of PipKids™ America (December 2013)
Janice D Green
Janice D hired Violet as a illustrator in 2011 and hired Violet more than once
Top qualities: Great Results, Expert, High Integrity
“Violet has created several Bible story coloring pages for my blog at www.biblequilts.com. She is very professional. She is willing to try new ideas, eager to please, and dependable. Her work can be seen at http://biblequilts.com/?page_id=314”
May 4, 2012
Terri Forehand
, blog editor for Stories For Children Magazine Blog, Stories for Children Magazine (business partner)
“Viorica is a talented illustrator whose work enhances any text. Wonderful artist.”
May 17, 2012
Elysabeth Faslund
, Dragon, Come Here!, Amazon.com (colleague)
“As an illustrator of children`s books, Viorica is one of the best examples I know of for that position. Dedication, creativity, knowledge of what appeals to children is only part of her skills. As an author, Viorica excels with the written word, having a mastery over it that is second to none. I highly recommend her talents.”
May 16, 2012
Kumbi Johnson
Founder and Originator at The Queen Mother Memorial Poetry Competition
December 12, 2012I have known Viorica for some time as a member of Linkedin. I recommend her on the basis of her being a good Children`s Writer and Illustrator.I myself being a Children`s Writer and Poet I know a good writer when I see and smell one.
Thank you Kumbi Johnson-Children`s Writer and Poet
Russell Bittner
Traffic Coordinator at ABC Television
Viorica (Violet) and I recently collaborated on "One Little Christmas Tree" -- my children`s story about the fate of a scion to the BIG Christmas Tree that ends up every year at Rockefeller Center. To say the very least, Viorica is both conscientious as a collaborator (thousands of miles away!) and diligent in her craft.
November 21, 2012, Russell was Viorica (Violet)`s client
...........................................................................................................................
.................................................................................................................................
- "A három kőrózsa" mesém a dévai színházban.
Menü
Oldalelemek
Üzenőfal |
Szavazás |