Vándor Várhegyi Ibolya

Kedves gyerekek, és kedves olvasók! Újabb folytatásos mesét írok nektek, remélem tetszeni fog és örömmel olvassátok.

 

Marylou, a pillangó tündér

 

A Tavasz tündér érkezése

A hosszú, hideg telet már mindenki unta. Marylou és barátnője Ria tündér, egész nap unatkoztak, pedig úgy szerettek volna már a napsütésben repkedni.

- Legyetek türelemmel, - mondta nekik Ria mamája, - nemsokára megérkezik a rügyetbontó Tavasz, és akkor mind kimehetünk a friss, meleg levegőre. Gyertek csak, készítettem nektek finom mézes szörpöt, erőre kell kapnotok ezek után a sötét, hideg hónapok után. Tavasz tündérnek segítségre

lesz szüksége, - mosolygott rájuk szeretettel a tündér mama.

Teltek, múltak a napok, s egy reggelen nagy kopogtatásra ébredtek. Veréb Misi állt az ajtóban, és boldogan újságolta, hogy egy pár perce megérkezett a Tavasz tündér, és minden tündérkét hívat az öreg fa nagytermébe.

A tündérek, legszebb ruhácskájukat öltötték magukra, úgy siettek csoportosan üdvözölni a Tavaszt.

Ria és Marylou nagyon izgultak. Vajon milyen virágokat kell majd kinyissanak ebben az évben? Marylou, titokban a rózsákat szerette volna kapni, Ria pedig a liliomot. Minden kis tündér izgatottan beszélgetett társával. Aztán hírtelen megszólaltak a harangvirág kürtök, és a teremben csend lett, a tündérek elhallgattak. Gyönyörű, kék ruhában megérkezett a tündérkirálynő, és őt követte, lenge rózsaszínbe öltözve a Tavasz tündér.

-Jaj, de szép! – kiáltott fel csodálattal Marylou.

- A tavaly is szép volt, de talán most még szebb mint valaha – súgta Ria is.

Amerre lépett, virágok nyíltak a nyomában. Hosszú aranyhaja, csigákba göndörödve takarta be porcelán fehér vállát. Amikor megszólalt, hangja gyönygyvirág csilingelésre emlékeztetett. Mindenkinek kiosztotta a tennivalóját.

Marylou megkapta a vágyva-vágyott rózsákat, és Ria a liliomot. Boldogan vették át a tündérkirálynőtől a számukra elkészített kristályrózsa és liliom nyakláncokat. Egy kis bogár még fényképet is készített róluk, amit szép rámába tettek, és szobácskájuk falára akasztottak. Tündérmama nagyon büszke volt a két kis tündérre. Mindenkinek elmesélte, hogy bizony az ő kislánya fogja kinyitni ebben az évben a liliomot, és az unokahuga pedig a rózsákat.

Azután pedig megkezdődött a tavasz-nyitó bál. A Tavasz tündér szélesre tárta a nagyterem ajtaját, és tücsök zenére végig táncolt a dombokon, réteken és hegyeken. Lába nyomán friss fű sarjadt, keze intésére rügyet bontottak a fák. A tündérkék szárnyrakaptak, és bújócskát játszottak a langyos nap sugaraival. Még az öreg télapó is mosolygott hosszú, fehér szakállába, amint a magasból visszapillantott rájuk. Tovasuhant jégszánkóján, pihenni ment, hiszent elfáradt alaposan. Este, minden tündér, boldogan hajtotta álomra fejecskéjét. Tudták, hogy reggel megint egy új nap vár rájuk, egy olyan csodás nap, amely csakis tőlük, az ügyességüktől függött.

A feledékeny Marylou

 

Egy szép nyári reggelen, a napocska mosolyogva nézegette a kék ég pázsitján nyugodtan legelésző bárányfelhőket. A csendet, egy kis fecske szárnyának halk csapkodása törte meg, amint éppen magasra szállt, és játékosan megcsiklandozta szárnyával az egyik legelésző felhőgyerek talpát. A felhőgyerek ijedten simult felhőmamájához, onnan figyelte tovább, a fecskemadár reptét. A napocskát is meglepte, hogy a madár ilyen magasra szállt fel, és tekintetével elkísérte a tovasuhanó fecskét, amint egy virágos rét felett megkergetett egy tarka szárnyú lepkét, aztán újra a magasba szállt, és egyenesen a napnak tartott.
- Jaj, ne gyere ilyen közel hozzám, te kis fecske, mert megperzselődik a tollad! – kiáltott rá a nap.
- Ne haragudj, napocska! – szólalt meg vékony hangon a madár. – A segítségedre lenne szükség. Marylou, a pillangó tündér azt hiszem beteg, mert nem nyitotta ki a pipacs szírmait. Légyszíves nyisd ki sugaraddal a virágot, és gyógyítsd meg  a tündért, hogy összegyűjthesse a virágok harmatát, amiben a tündérkirálynő minden reggel meg szokott fürdeni. Nagy baj lesz, ha nem lesz készen időben a fürdővíz.
A nap kinyújtotta aranysárga sugarát, és megcirógatta a pipacs bársonyos szirmait. A szirmok szétpattantak, és beárasztották meleg fénnyel a virág kelyhét.
- Mi ez a nagy fényesség? Hagyjatok aludni! – szólalt meg vékony hangján Marylou tündér.
- Mi a baj tündérke, beteg vagy? – kérdezte tőle a nap, és megsimogatta sugarával a kis tündér haját.
- Nem vagyok én beteg, csak álmos. Az este sokáig voltam a tündérbálban, - magyarázta Marylou – és most aludni akarok ! – mondta, és szemére húzta selyem paplanát.
- De Marylou, - csicseregte neki a fecske – ma neked kellett volna  elkészítened a tündérkirálynő fürdővizét, biztosan nagyon haragszik, hogy nincs miben megfürödnie...
Marylou azonnal tágra nyitotta bogárfekete szemét.
- Nahát, elfelejtettem! Most mit tegyek? Ilyenkor már nincs harmatcsepp a virágokon! – suttogta, és keserves sírásba kezdett. - A tündérkirálynő megbízott bennem, én pedig mit tettem? Eeelfelejtetteeem!! Hogy merjek a szeme elé állni ezutááán?
Hiába simogatta a nap, hiába csicsergett neki a fecske, semmi sem tudta megvígasztalni. A nagy sírás - rívásra összecsődültek a lepkék, odaröppentek a madarak, de egyikük sem tudott tanácsot adni. Senki se tudta megmondani neki, mit tegyen, pedig mindenki beszélt.
- Mi történik itt? – kérdezte a hátuk mögött egy kíváncsi, barátságos hang. Erre abbamardt a beszélgetés, egyedül csak Marylou szivettépő zokogása hallatszott a virág kehelyből. Aztán, mint egy varázsszóra, mindenki újra beszélni kezdett, magyarázták húszan, húszféleképpen, milyen nagy baj lett abból, hogy a kis Marylou elfelejtette összegyűjteni a virágok harmatcseppét a tündérkirálynő fürdővizének.
- Semmi baj nem lett belőle, - felelte a jövevény vidáman. – A királynő már meg is fürdött. Én készítettem el ma reggel neki a harmatfürdőt.
Erre megint csend lett. Még a kis tündér is abbahagyta a zokogást.
- Hogyan? – kérdezte szemét törülgetve Marylou. – Te készítetted el helyettem a fürdővizet?
- Igen. Nincs ebben semmi különös. Megígértem neked az este, hogy megteszem helyetted. – Ugye azért vannak a barátok, hogy segítsenek szükség esetén. Na mi van, csak nem felejtetted el? – kérdezte a jövevény.
Marylou lehajtotta fejét, és halkan, szégyenkezve suttogta: - Elfelejtettem.
Majd két pici karjával átölelte barátnője nyakát.
- Köszönöm szépen Ria. Te vagy a legjobb barátnő a világon!
Ria kézenfogta Marylout, és nevetve a magasba röppentek.
- Aztán nehogy ezt is elfelejtsd! – mondta Ria csilingelő hangon.
A napocska mosolyogva ontotta aranyos fényét a rét virágaira, a lepkék tovaszálltak, csak a fecske nézte egy darabig a két tündérlány táncát, majd ő is felröppent. Várta fészkében két apró, éhes fiókája.

A kíváncsi Marylou

Eljött a tél és Marylou tündér, mint a többi pillangótündérek, téli nyugovóra tért fakéreg otthonukba. Igen ám, de Marylounak most nem jött álom a szemére, csak forgolódott egyik oldaláról a másikra. Mi bántotta Marylout? A kíváncsiság. Ő még soha nem látott havat, el sem tudta képzelni, milyen lehet.

A pillangótündéreknek nem volt szabad télidőben kimenni, mert azonnal megfagytak volna. Ezért csak hallásból ismerte a telet. Egy idős pillangótündér mesélt neki róla, aki ő is csak hallotta, nagyon régen, egy kis mókustól, aki menedéket keresve a hideg elől, betévedt hozzájuk. A mókus mesélte, milyen nagyon hideg volt odakint, hogy majdnem megfagytak a lábacskái, és ők megtapinthatták a bundájához tapadt csillogó jégdarabokat, amelyek kis idő alatt vízcseppekké olvadtak.

Felkelt hát Marylou rózsaszirmos ágyacskájából, és kiosont a szobából. Gondolta megkéri barátnőjét Riát, tartson vele, nézzék meg milyen a hó. De Ria tündér már aludt, hiába szólongatta, nem ébredett fel. Első álmából egy tündért nagyon nehezen lehetett felébreszteni. Nem is próbálkozott sokáig, egyedül indult el a jól bezárt ajtó felé. Nehezen, de sikerült kinyitni az ajtót, amelyen rögtön beáramlott a hideg. Marylou megborzongott, s bár ilyet ő még soha nem érzett, nem rettent vissza, kilépett az ajtón.

Odakint fehér fényben, szikrákat szórva villogott a sok apró hókristály. Minden fehér volt és csillogott. Gyönyörű és lenyűgöző volt a látvány. Marylou szinte tátott szájjal bámulta. Bár csak egy pár perce volt kint, vacogni kezdett a foga. Selyemtopánkája átázott és olyan hidegen tapadt a lábához, hogy azt hitte menten megfagy. Pillangószárnya is megdermedt a hidegtől. Megfordult és elindult lassan az ajtó felé. Mielőtt odaért volna lehajolt, és kezébe vett egy csillogó hócsillagot, gondolta megmutatja társainak. Utolsó erejével lenyomta a kilincset és beesett az ajtón. Úgy talált rá két őrtündér, akik megérezték a befele áramló hideget, és odamentek megnézni mi történt. Karjaikba kapták Marylout és bevitték a szobájába. Meleg rózsateával kínálták, amelytől felmelegedett.

- Mit tettél Marylou? A tündérkirálynő nagyon meg fog haragudni, ha meghallja mi történt.  Ha nem vesszük észre a nyitott ajtót időben, te is és minden tündérke megfagyott volna.

De Marylout most nem érdekelte mit mond majd a királynő. Majd tavasszal vállalja tettéért a felelősséget. De most boldog volt, mert teljesedett a kívánsága, látta a havat, amit még egy tündér se látott.

- Nézzétek csak… - nyújtotta előre kis kezét, - ilyen a hópehely. – mondta még, és azonnal elaludt.

A két tündér csak nézte Marylou előrenyújtott tenyerét, amelyben egy parányi vízcsepp csillogott. Betakarták a puha, rózsaszirom paplannal. És Marylou mosolygott álmában. Bár majdnem megfagyott, mégis látta a havat. És igen, megérte, mert gyönyörű volt az, amit látott.