Vándor Várhegyi Ibolya

Vándor Várhegyi Ibolya -  versek, mesék

 

 

A kicsi fenyő

A kicsi fenyő egy fenyőültetvényen élt, sok-sok vele egykorú fenyővel. Boldog volt, szerette a napfényt, az éltető esőt, a szelet, mely meg simogatta és megfésülte az ágait, a madárkákat, akik énekeltek neki reggelenként.

Aztán egy szürke téli napon, emberek jöttek, kiásták gyökereit, szűk vederbe tették és teherautókra sorakoztatták társaival együtt. A kicsi fenyő félt, és féltek a társai is. Fájtak a megtépázott gyökerei, de azért még integetett az ültetvényen maradt társainak és a madárkáknak, akik elkísérték egy darabig. Hosszú utazás után az autó megállt, és a kis fenyők, nagy, fényes üzlet udvarába kerültek. Megint emberek jöttek, kicsik és nagyok, akik nézegették őket, válogattak, majd megvásárolták a nekik tetsző fenyőfát. A kicsi fenyőt egy kislány és az anyukája vette meg. Meleg otthonukba vitték, és mindenféle csillogó gömböt, aranyszálat és színes, villogó égőket aggattak rá.

A kis fenyő nem tudta mi az a sok valami, amit ráaggatnak, hiszen ő csak madárkákat tarott eddig az ágain. Kiabált is fenyő nyelven torkaszakadtából, hogy hagyják már abba, hiszen nem tetszik neki, amit vele tesznek. A gömbök húzták az ágait, az égők égették a tüskéit, a gyökereit pedig nyomta a veder.

De az emberek nem értették a fenyő nyelvét, gyönyörködve állták körül és csodálták a díszes karácsonyfát. A kis fenyő pedig szomorú volt. Sírt, ám senki nem látta könnyeit, senki nem értette fájdalmát. Aztán egy éjjel sikerült belépnie a kislány álmába, és elpanaszolta neki fájdalmát. Reggel a kislány könnyes szemmel mesélte el anyukájának, mennyire szenved a kicsi fenyő a házukban. Anyukája gondolkodott egy keveset, majd leszedték róla a gömböket és az égőket, ásót fogott és kiültette a kis fenyőt az udvarra. Újra boldog lett a fenyő. Gyökerei meggyógyultak a földben, és ahányszor meglátta a kislányt, hálásan integetett neki szép, tüskés ágaival.

Az évek teltével magas, gyönyörű fenyőfa lett belőle. Ágai közt madarak laktak, és most már nem sírt, és nem félt, ha karácsonykor gömböket és villogó égőket aggattak rá, mert erős volt, a hideg pedig nem engedte, hogy az égők megégessék tüskéit. Örült, amikor a kislány, aki maga is felnőtt már, két kis apró gyermekével körül ugrálta. Fenyőhangon ő is Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánt nekik, és minden kis olvasónak, aki olvassa történetét!

Petike és a körteszedés

- Hurrá, megyünk körtét szedni! – ugrándozta körül édesapját Petike. – Annyi körtét fogok enni, - örvendezett magában, - hogy félre fog állni tőle a hasam! Jaj, de jó lesz!
Korán reggel útnak indultak. Az autó gyorsan száguldott az őszi napsütésben, maga mögött hagyott sok-sok házat és embert. Nemsokára megérkeztek. Nagymama nagy örömmel sietett kaput nyitni, Bodri pedig játékosan csóválta a farkát és szimatolta körül Petikét. Tudta, hogy a kisfiú mindig tartogatott számára a zsebében valami kis finomságot. Ám ez egyszer tévedett. Peti nem hozott neki semmit, és még csak futkározni se akart vele úgy, mint eddig szokta. Még csak rá se nézett. Bodri ámulatában tátva felejtette a száját. Nem értette mi történt.
- Vajon mi van Petikével? Mi lehet számára fontosabb, mint én? – fontolgatta magában, de nem tudott rájönni. Csak azt látta, hogy Peti sietve puszit nyom a nagymama arcára, és már rohan is a gyümölcsöskert felé.
- Gyere csak vissza Petike! – kiáltott utána a mamája. – Otthon jóformán semmit sem ettél, ha eszel egy kis tojásrántottát, utána ehetsz körtét is, másképp gyomorrontás kapsz és az nem lesz kellemes.
- De én nem vagyok éhes! – nyafogott Petike. – Nem kell a tojásrántotta!
- Akkor legalább egy kis vajaskenyeret egyél. – unszolta nagymama is.
- Jó, azt eszek. – mondta Petike, amikor észrevette, hogy apukája egyre mérgesebben néz rá.
Kezébe vette a hatalmas vajaskenyeret, és ímmel-ámmal beleharapott.
- Ha ezt mind megeszem, - gondolta, - akkor nem ehetek annyi körtét, amennyit szeretnék. Mit tegyek?
Éppen akkor kacsintott rá pajkosan a nagymama Cirmos cicája.
- Segítek én neked - miákolta. – Én nagyon szeretem a vajaskenyeret. És már nyalogatta is a bajuszát, a finom falatra.
Több se kellett Petikének. Szíves örömest odaadta vajaskenyerét Cirmosnak, utána meg, mint aki jól végezte a dolgát, szaladt a gyümölcsösbe.
- Megetted a vajaskenyeret? – kérdezte az anyukája.
- Igen! – kiáltotta vissza Petike.
- Akkor most már ehetsz körtét – mondta mosolyogva a mamája.
Petikének nem kellett kétszer mondani. Csak úgy tömte magába az édes körtét. Jól is lakott annyira, hogy érezte, már egy falat se menne le a torkán. Azt az utolsót is alig nyelte le.
Egy fél óra elteltével, émelyegni kezdett a gyomra, hányingere és hasfájása lett. Még a világ is forgott vele. Nagy nehezen betámolygott a szobába, és lefeküdt az ágyra. Igy találtak rá a szülei, és szaladtak vele a kórházba, ahol injekciót meg sok orvosságot kapott. Fogadkozott is Petike, miután helyrejött, hogy ezentúl soha nem fog csak körtével jóllakni, és a vajaskenyeret sem adja többé Cirmosnak, bármilyen szépen kérné. Cicának tejecske való, nem pedig vajaskenyér.

Petike az indián nagyfőnök

Petike és Vicuska nagymamához mentek szüleikkel hétvégére. Az első napon Petike nagyon unatkozott. Nem volt kivel játszania. Vicuska vagy a nagymama könyveit lapozta, vagy pedig a konyhában serénykedett anyuka és nagymama körül, nem akart Petikével játszani.
Másnap nagy meglepetésben lett része. Barátja Lacika, aki egyben unokatestvére is volt, eljött az apukájával nagymamához szombat reggel, így vége lett az unalomnak. Naphosszat futkároztak, labdáztak az udvaron, mígnem egyszer csak azt mondta Petike Lacikának:
- Te Lacika, játszunk már valami komolyabb játékot is, ne csak labdázzunk meg szaladgáljunk.
- Igen ám, de mit? – kérdezte Lacika.
- Játszunk indiánost. Olyat, amilyet a moziba láttunk. Én leszek az indián nagyfőnök, te pedig Fürgetalp, és elraboljuk Vicuskát, a sápadtarcú leányát.
- Jó ötlet, de mégse igazi.
- Miért nem? – kérdezte Petike.
- Hát azért, mert ahhoz, hogy igazi indiánok legyünk, tollasfejdíszünk is kéne legyen. De mivel az nekünk nincs, nem lehetünk indiánok. – mondta sopánkodva Lacika.
- Ez igaz. – felelte Petike is lehangoltan.
Kedvtelen üldögéltek egymás mellett, amikor nagymama Gyuri kakasa sétált el mellettük, ékes farkát billegetve.
- Megvan! – kiáltott fel Petike boldogan. – Lesz már tollas fejdíszünk! Nézd csak milyen szép tolla van a nagymama kakasának. Minek az neki? Tollak nélkül is tud kukorékolni! Gyere, fogjuk meg!
A kakas után szaladtak, elkapták a farkát, és kitéptek belőle egy pár tollat. Ez kellett csak a kakasnak, mérgesen megfordult és rátámadott a két gyerekre. Lett erre nagy kiabálás, visítás, mert a kakas egyiket is, másikat is jól megcsípte. A két apuka vetett véget a harcnak, és zavarta el a kakast egy seprűvel, a gyerekeket pedig beküldték a házba. Igy ért véget Petike indián nagyfőnökségének. A kakas pedig, bár megtépázva és hiányos tollakkal, de annál büszkébben kukorékolt a kerítés tetején. Petikét és Lacikát nem felejtette el. A két kisfiú nem mehetett ki többé az udvarra, mert a kakas rögtön nekik szökött és megkergette őket. Be is zárta nagymama a tyúkudvarba, és addig amíg a fiúk ott voltak, nem jöhetett ki, pedig hej, de szeretett volna.

Nyuszimama ebédje

Tapsifüles nyuszikának
Az jutott eszébe
Virágporos színes tojást
Készítsen ebédre.

Meglátták az unokái,
Ámultak-bámultak,
Az újságot megvitatni,
Rögtön összebújtak.

Tapsifüles nyuszimama
Felfigyelt a csendre,
Kikukucskált az ablakon,
Felügyelt a rendre.

Látta, hogy a kicsi nyuszik
Lábujjhegyen szépen,
Az ő színes ebédjével
Tovább állnak éppen.

Utánuk ment és mit látott:
Mit tesznek a nyuszik?
Azt a sok-sok színes tojást,
Bokrok alá rejtik.

Fészket raktak puha fűből,
Bele egy-egy tojást,
Húsvét reggel a sok gyerek
Hímestojást talált.

Mosolygott már nyuszimama
Unokái láttán.
Más ebédet főzött gyorsan,
A kicsike kályhán.

Tavaszi ébredés

Lackó mackó már felébredt
Téli mély álmából,
Kikukucskált kíváncsian,
Meleg otthonából.

Felcsillogott a két szeme,
Amikor meglátta…
Csilingelő hóvirágot
Szedett a vázába.

Végig járta erdőt, mezőt,
Nyoma sincs a hónak,
Márciusban napsugaras,
Virágos a hónap.

Tavasztündér rügyeket bont,
Madárdal kíséri;
Napocska is sugarait
Bőkezűen méri.

Bár átsuhan egy-egy felhő,
S az eső is esik;
A zümmögő kis méhecskék
Szorgoskodnak estig.

Hosszabbodnak a nappalok,
Rövidek az éjek.
Vidám dalra táncra perdül
Tavasszal az élet.

Karácsony


Vén December rázogatja
Hócsillagos párnáját,
Zúzmarával díszíti fel
Hold anyónak pártáját.


Készülődnek Karácsonyra,
Csillog-villog ég és föld
Csak a fenyő tűruhája
Maradt olyan nyári zöld.


Hogy elűzze, elzavarja
Most a nyárnak emlékét,
Felteszi az angyalhajból
Készült arany nyakékét.


Futó csillag úgy gondolja
Fenyőágon megpihen,
Reászáll a fenyőfánknak
Tetejére csendesen.


Marikának apukája
Rátalál a fenyőre,
Hazaviszi kislányának
Szép karácsony estére.


Színes gömböt aggat rája,
Szaloncukrot, mogyorót,
Gyertyafény világítja meg
Alatta a kis diót.


Áhítattal állják körül
Messzeszáll az énekük,
Boldog lett a kis családnak
Karácsonyi ünnepük.



Peti és a Mikulás



Peti gyerek kitartóan
Bámul a sötétbe.
Mikulást akar ő látni,
Repülni az éjbe.


Bemutatták a tévében,
Mint szokott az lenni.
Szikrát szóró csillagok közt
A Tejúton menni.


Szarvas húzta havas szánon
Hatalmas nagy zsák van,
Előtte ül a Mikulás
Piros kabátkában.


Mindenkinek jut ajándék,
Kicsinek és nagynak,
Ablakban a kicsi csizmák
Türelmesen várnak.


Kopogtatnak a nagy ajtón,
Peti összerezzen,
Árnyék suhan sietősen
át a havas kerten.


Szalad Peti ajtót nyitni,
Kíváncsi a kincsem.
De ajtóban rajta kívül
Sehol, senki nincsen.


Ott van ám egy színes csomag,
Virgács is van rajta.
Itt jártakor a Mikulás
Az ajtóban hagyta.


Peti, orrát az ablakon
Bár tompára nyomta,
Mégsem látta meg a szánkót,
Leszállni a hóba.

 

VIDÁM FEJTÖRŐ


1 Kicsi pók, hálót sző,
Mellé még 1 kis pók jő.
Hány kis pók van a sarokban?
Számold csak meg őket gyorsan!

Ha 2 pókból 1 lelép,
Hány kis pókunk marad még?

2 babához 2-őt tégy.
Ugye akkor lesz már… ?

Fenn a polcon 4 baba.
2-őt elvisz kis Kata.
Ugye tudod hány, marad?
Ne gyötörd soká magad!

3 kislány táncot jár.
Hozzájuk még 3 áll.
Hány kislány ropja a táncot?
Mondd meg szépen azt a számot!

6 egérből 3 fut.
A cicának mennyi jut?

Rózsabokron csicsereg 4 kismadár
Melléjük még 4 piciny kis madár száll.
Hány kismadár ül a bokron?
Találd ki, mert meg nem mondom!

8 kiskacsa úszik sorban.
Lubickolnak a nagy tóban.
4 közülük lemarad,
Mennyi, ami megmarad?

5 kis ház meg 5 kis ház,
Számold csak meg, hány kis ház?

10 kis házból 5 leég.
Hány kis házunk marad még?

Itt van 6 kis nyuszi, onnan jön még 6.
Hány nyuszika lapul a bokor alatt?

12 almából, ha elgurul 6,
Hány almát rejt vajon most a kosarad?

7 szilvához 7-et teszel.
Vajon hány szem szilvát eszel?

14 labdából most gurult el 7.
Számold csak meg gyorsan ottmaradt felét!

8 kiscsibe van a réten.
Hozzá még 8 szalad éppen.
Hány kiscsibét látsz a képen?
Mondd meg nekem, kérlek szépen!

16 gyertyából, hogyha 10 leég,
Tudod-e, hogy hány szál gyertyánk marad még?

MÁJUS

Meleg szellő ringatgatja,
Álmos a szép tulipán.
Két kis pille kergetőzik,
S megpihen egy orgonán.

Egy méhecske zümmög, zümmög,
Édes mézet gyűjtöget,
Hazatérő madárszárnyak
Csapdossák a kék eget.

Csibefiak fogják körül
Tyúkanyót az udvaron,
Érdeklődve nézegetik, a
Kacsákat a tavon.

Egy fecskepár szorgoskodik,
Fészket raknak, csínosat,
Hívogatják otthonukba,
Tavasz után a nyarat.

ÁPRILIS

Szürke felhők sorakoznak
Eltakarják a napot,
Esőcseppek kopogtatják
A háztetőt, s ablakot.

Pár perc múlva újra kisüt
A nap meleg sugara,
S szárítgatja lábacskáit
A mezőnek bogara.

Áprilisi szellő suhan
Hegyen, völgyön, dombon át,
S felébreszti a bokorban
Szunyókáló madárkát.

MÁRCIUS


Kisütött a nap sugara,
Madár dalol fönn a fán.
Nem fázik már olyan nagyon,
Márciusi éjszakán.

Langyos szellő játékosan
Kerget egy kis felleget.
S megtréfálja a jégszánkón
Tovafutó vén telet.

Pettyes hátú kis katica
Lengedez egy fűszálon,
Míg a tavasz virágokat
Bontogat a faágon.

FEBRUÁR

Rövid hónap február,
Nagyon gyorsan tovaszáll.
Tovaszáll a hópihékkel,
És a fagyos, téli széllel.

Télapó még maradna,
Hópelyheket ő adna.
Nem ürült ki a nagy zsák,
S mélyen alusznak a fák.

Ám a tavasz kopogtat,
Összesepri a havat.
Ébredez a napsugár,
Erdőn, mezőn táncot jár.

 

JÁTÉKOS ÁBÉCÉ


A

Piros alma fönn a fán,
Leesik a földre tán?
Ha leesik, jól teszi,
Attila majd megeszi.

Á

Ádám alszik csendesen,
Járkál álomhegyeken.
Felriad a csengőszóra,
Hetet ütött már az óra.

B

Béla, Bodri kisgazdája,
Siet reggel iskolába.
Bodri hűen követi,
Kisgazdáját szereti.

C

Cirmos cica az ablakból
Csodálja a kék eget,
Majd, mint kinek nincs más dolga,
Hajkurász egy egeret.

CS

Egy kiscsibe csipog, csipog,
Hívogatja mamáját,
Mivel pont a sárba pottyant,
S bemocskolta ruháját.

D

Dundi ez a Dani gyerek,
Arcocskája nézd, mily kerek.
Kerek mint a kiscipó,
Melyet sütött nagyanyó.

E

Esik eső, fúj a szél,
Evelinhez így beszél:
Vetek én sok karikát,
Borzolom a víz fodrát.
Hogyha kijössz, megázol,
Nem bánom, ha megfázol!

É

Bárányfelhő fönn az égen.
Kicsi, puffos és fehér.
Kíváncsian nézi Évi,
Hogy a napsugárhoz ér.

F

Fóka Feri a cirkuszban
Labdájával játszik.
Fel-feldobja, majd elkapja,
Oly boldognak látszik.

G

Gerle Gizi fészket rakott,
S énekelget benne.
Úgy tesz mintha e nagyvilág,
Mind az övé lenne.

Gy

Gyertek gyorsan gyerekek,
Szánkózni egy keveset.
Nem soká tart már a tél,
Esőfelhőt fúj a szél.

H

Aranyhalak úsznak sorban,
Játszadoznak a nagy tóban.
Hullám hátán utaznak,
Oly nagyon jól mulatnak.

I

Imre írni tanul éppen,
Fészkelődik a nagy széken.
Jaj, de nehéz ez az írás!
S elfogja őt lám, a sírás!

J

Juli játék babát kapott,
Ügyeskedik, s csak úgy csacsog.
Öltözteti, altatja,
Senkinek sincs jobb dolga.

K

Kertek alatt róka jár.
Kutya sem rest, s ugat már.
Szaladj gyorsan róka koma,
Oda lett a jó vacsora!

L

Libamama kislibája
Úszni tanul mostanában.
Oly ügyes a kisliba,
Büszke rá az anyuka.

Ly

Eperfának levele közt,
Hová nap sem vetődik,
Selyemhernyó, selyemágyán
Pillangókról álmodik.

M

Mártonkának nagymamája,
Hívja kincsét vacsorára.
Meg is jön az éhesen,
Mosolyogva, édesen.

N

Napsugaras kék égbolton
Bárányfelhő legelész.
Nézi Nóra száját tátva,
Aztán tovább mendegél.

Ny

Kicsi nyuszi ül a fűben,
Hegyezgeti a fülét.
Késõn látta meg a kutyát,
S félti bizony a szűrét.

O

Okos gyerek ez az Ottó,
Vág az esze mint az olló.
Odafigyel minden szóra,
Könnyű így a matek óra.

Ö

Ödönke az állatkertbe
Nézi a kis őzikét.
Megbámulja a zsiráfot,
És a tüskés sünikét.

P

Petikének baja esett;
Túl sok édességet evett.
Gyomra fáj és láza van,
Nagyon, nagyon oda van!

R

Róka Rudi tyúkot lopott,
Meg is lakolt érte,
Mert a Bodri utolérte,
S bundáját megtépte.

S

Sárika a szép ruháját
Bepiszkolta éppen,
Amikor a Bodri kutyát
Ölbe vette szépen.

Sz

Ma van Szabolcs szülinapja,
Köszönti őt anyja, apja.
Csokoládé, torta, játék,
Várja őt a sok ajándék.

T

Tarkaszárnyú kis pillangó
Szálldogál a réten,
Virágszirmon, ha megpihen,
Továbbrepül szépen.

Ty

Tyúkanyónak kiscsibéje,
Elkóborolt, elveszett.
Mindenfelé keresgéli,
Visszhangzik a kert tőle!

U

Erdőn, mezőn, dombon túl,
Szalad, szalad egy kis nyúl.
Utolérni nem lehet,
Vajon hová tűnhetett?

Ü

Mesét olvas szépen Mari,
Ül mellette csendben Kari.
Büszkén nézi nagymamája,
Mily ügyes az unokája.

V

Bátor vitéz a kis Vendel.
Haja szőke, mint a kender.
Fából van a paripája,
A világot vele járja!

Z

Zöld a mező, zöld az ág,
Szirmát bontja a virág.
Tavasz táncol kék egen,
Napsütötte réteken.

ZS

Zsófi, Zsolt és kis Zsiga,
Kezében egy –egy csiga.
Nézegetik, csodálgatják,
Énekelve hívogatják.
Csiga-biga gyere ki,
Ég a házad ideki.
Nem sokáig kell rá várni,
S előbújnak szarvacskái.


Ismerjük már a betűket,
Olvasni is tudunk jól.
Szép színes könyv, vers és mese,
Egyedül csak nekünk szól.
Sok mindent kell még tanulnunk,
Ez az életnek sora,
De téged jó ábécéskönyv
Nem feledünk el soha!

 

MESÉS ÁLOM

Meseország nagykapuján
Kopogtat egy kisleány.
Mesetündér megkérdezi:
Miért jöttél, ily korán?

Ne haragudj mesetündér,
Ide azért jöttem én,
Mert nagymamám mesezsákja
Kiürült a hét végén.

Megkérem  én a királynőt,
Küldjön nekem szép mesét,
Mert unalmas mese nélkül
Eltölteni az estét.

Rámosolyog mesetündér:
Nincsen más kivánságod?
Ha akarod bejárhatod
Egész Meseországot.

Mesetündér jóságodat
Nagyon szépen köszönöm,
De előbb a királynőnek
Kell kérésem közölnöm.

Ott is áll már a királynő
Harmatos trónja előtt,
Nézi, nézi, s azt hiszi, hogy
Szép álom ringatja őt.

"Meseország királynője
Olyan mint a nagymamám,
Csak a haja szinezüst szál,
S gyémánt ragyog ruháján."

A hangja is pont az övé,
Amint éppen megkérdi:
Vége lett már a mesének,
Nem akarsz lefeküdni?

 

ANYU LÁNYA

Szorgos lánya van anyunak,
Palacsintát sütöget.
Nem baj, hogy ha odaragad
Így tanul, s lesz ügyesebb.

Megeteti a babáját,
S közben ő is jóllakik.
Evés után baba, s kislány
Egy jó nagyot alhat is.

És álmában szorgoskodik,
Tortát süt, meg levest főz.
Piacon is bevásárol,
És ott sokat nem időz.

Takarítani jól tud ám.
Kiseper és port töröl.
Ha a váza üresen áll,
Rózsát szed le a tőről.

Büszke is anyu lányára,
Hogy ily szorgalmas, ügyes.
Így telnek a boldog napok,
Egyik sem marad üres.

 

PAPAGÁJDAL...

Zöld a Piki papagáj,
Jó nagyokat kiabál.
Kalitkából menekülne,
Az egekig felrepülne.
Szereti a fénymagot,
Iszik is rá jó nagyot.
Hintázik és pereg- forog,
Ugrándozni oly jó dolog.
Aztán megint kiabál,
A zöld színű papagáj.

 

PETI

Okos gyerek ez a Peti,
Meséskönyvét úgy szereti.
Álmában is mesét olvas,
Elpáholja a nagy ordast.

Sárkánnyal küzd, le is győzi.
Megtapsolja őt egy őzi.
Hegyre mászik, felhőn repül,
Táltos lóra bátran felül.

Hadonászik jobbra-balra,
Mindjárt felmászik a falra!
Perdül-fordul, hasra fekszik,
Míg az ágyról le nem esik.

Pislogva néz ide-oda,
Fejebúbját tapogatja.
Kár, hogy eltűnt a szép álom.
Sebaj, éjjel visszavárom!

 

MESE AZ ARANYTOLLÚ MADÁRRÓL

Messzeföldtől hátra, pillangós határba,
Élt egy öreg király, Nekeresd országba.
Ennek a királynak nagy volt a bánata,
Nehéz sóhajtás volt éjjele, nappala.
A könnye úgy pergett, mint égből az eső,
Bíborpalástja is könnytől volt már merő.
Bánatában orrát jó vörösre sírta,
Szeme úgy bedagadt, hogy nyitni sem bírta.
„– Hozzátok el nekem, – nyögte pityeregve,
Aranytollú madárt, ide a kertembe.
Hozzátok el nekem hetedhét országból,
Háromfejű sárkány, vaskalitkájából."

El is indult erre, hetven vitézlegény,
Nem számított az se. ki gazdag. ki szegény.
Együtt lovagoltak, mígnem nagy sokára,
Háromágú úthoz értek éjszakára.
Tanácskozni kezdtek, hogy ki merre menjen?
Jobb felé indultak el, vagy harminc ketten.
Bal felőli útra, harmincöten mentek,
Míg előre hárman, kik barátok lettek.
A harminckét legény, ki nem volt mind szegény,
Továbbmenni nem volt, számukra több remény.
Mert nagy szakadékhoz értek ők másnapra,
Vissza is fordultak, orrukat lógatva.

A harmincöt legény sem volt ám mind szegény.
Továbbmenni nem volt, számukra se remény.
Kacsalábon forgó palotához értek,
Nyugovóra oda. szépen mind betértek.
Harmincöt tündérlány élt a palotában,
Egy sem maradt tovább, közülük pártában.
Harmincöt legénnyel lakodalmat csaptak,
Boldogan élnek még, ha csak meg nem haltak.
Egyenes úton csak három legény ballag,
Vezérnek számukra, jött egy piciny csillag.

Csillag vezette át, sűrű erdőn őket,
Míg csak háromágú kis ösvényhez értek.
– Erre gyertek. – súgta jobb oldali ösvény.
– Ne? – kiált a másik, – mert elnyel az örvény!
– Erre, erre, tessék! – bal ösvény is suttog.
– Ne! – kiált a másik, – onnan ki nem juttok!

„–Akkor induljunk hát, megint csak előre!
Piciny csillag most is, volt hármójuk őre.
El is jutottak ok hetedhét országba,
Háromfejű sárkány nagy birodalmába.
Vaskalitkájában aranytollú madár,
Szomorú dalától, sír hetedhét határ.
Hetedhét országnak folyói áradnak,
Az emberek pedig, búsan rimánkodnak:
„– Hol van az a legény, gazdag, avagy szegény,
Hogy megszabadítson, van-e még rá remény?
Háromfejű sárkányt, ha le tudná győzni,
Csodacsirke levest fogunk neki főzni.

Csodacsirke tolla, földre, ha lepottyan,
Aranytojás lesz majd, a helyében ottan.
Aranytojást pedig, ha a földhöz csapja,
Aranypalotáját rögtön meg is kapja."
Három vitézlegény, ahogy ezt hallotta,
Háromfejű sárkányt, csendben körbefogta.
Elkiáltá magát három vitézlegény
Háromfejű sárkány úgy megijedt szegény.
Ha a három feje. egy test nem lett volna,
Három más irányba, rohamodott volna.
Három vitézlegény kardját már forgatja,
Sárkány három fejét, a porba hullatja.

Örvend a sok ember, annyi, mint a tenger.
De sárkányhoz azért, közelítni nem mer.
Hálálkodnak nagyon, a három vitéznek,
Nyakát tekerik már, a csodacsirkének.
Három toll is hullik aztán le a porba,
Aranytojást kapnak. a vitézek sorba.
Mindegyik a tojást szépen megköszöni,
Vaskalitkát pedig, lóhátra kötözi.
Viszik vén királynak az aranymadarat,
Három vitézlegény, győzelmet így arat.
Aranytollú madár, vén király kertjében,
Örömsugár ragyog égszínkék szemében.

Énekel a madár, most már vígan repdes.
Öreg király álma, ez egyszer már csendes.
Nem sír már a király, elmúlt a bánata,
Örömujjongás lett, éjjele, nappala.
Három vitézlegényt, hogy megjutalmazza,
A három királylány kezét, nekik adta.
Három hétre szóló lakodalmat csaptak,
Menyasszonyi tortát, s süteményt is kaptak.
Három aranytojást, ahogy földhöz csapták,
Aranypalotájuk, rögtön meg is kapták.
Boldog volt a király, meg a három lánya,
Aki el nem hiszi, az járjon utána.

NEKERESDI NESZERESD

Messze, messze, tengeren túl,
Volt egy ország, Nekeresd.
Ott lakott egy öreg király,
Kinek neve, Neszeresd.

Öreg király hó szakálla
Reszketett a méregtől,
Szíve is oly kőkemény lett,
A körülvett kéregtől.

Nem is szeretett ő senkit,
Egyedül csak önmagát,
Ezért aztán egész nap csak
Erre, arra, kiabált.

Neszeresdünk egy délután
Kertjében, hogy sétálgat,
Meglátja, hogy öreganyó
Gyűjt egy csomó faágat.

Hogy merészkedsz, ordibálja,
Kertem gallyát gyűjteni?!
Szemtelenség netovábbja,
Meg foglak én büntetni!

Rimánkodik öreganyó,
Bocsáss meg nekem, király!
Otthon beteg kis unokám,
Rajta ütött a ragály.

Nem bánom én, te vén banya.
Börtönömben hely elég!
Gallyat loptál, s büntetésed
Megtoldom, ha nem elég!

Hiába sírt öreganyó,
Bezárták a börtönbe.
S otthon várta a két gyermek,
Az ablaknál őrködve.

Eltelt egy nap, elmúlt három,
Látva Panni, hogy nem jön,
Elindulok, s megkeresem,
Reggel, ha a nap feljön.

El is indult Panni bátran,
Elhagyta már a mezőt.
Kis pacsirta súgja neki:
Ott van, nézd csak az erdőt.

Rossz királynak börtönében
Sínylődik a nagymamád.
Igyekezzél, hogy a királyt
A kertjében kint találd!

Oda is ért Panni gyorsan,
De ott senkit nem talált,
Lefeküdt egy bokor alá,
S szép csendesen szunyókált.

Ki az, mi az, bokrom alatt?
Hogy kerültél te ide?
Morog már az öreg király,
S rázza öklét mérgibe.

Panni felkel, elébe áll.
Elhallgass te rossz király!
Inkább engedd ki nagymamám,
Ne mindig csak kiabálj!

Ha nem jön ő, pár nap múlva
Meghalhat az öcsikém.
Király bácsi, légy egyszer jó,
Én azt nagyon szeretném.

Azt mondják, hogy kegyetlen vagy.
Pedig én azt nem hiszem.
Hajolj csak le, megpuszillak.
Nem csal engem a szívem.

Puszi csattan a királynak
Mogorva vén orcáján,
Ettől aztán felmelegszik,
S mosoly nyílik ajakán.

Szívéről lehullt a kéreg,
Jó király lett Neszeresd
Nem veszekszik most már senki,
S boldog ország, Nekeresd.




MADÁR DALOL...

Virág szirmát bontogatja
Májusban a napsugár.
Harmatcseppben fürdeti meg
Lábait egy kis bogár.

Madár fügyöl egy bokorban.
Azt fütyöli féllábon:
Nekem van a legjobb anyám,
Kerek e nagyvilágon!

Karja közé bújok gyorsan,
Csókolom az orcáját.
Néki adom a kertünknek
Minden egyes rózsáját.

NYÁRON

Napsugaras meleg nyáron,
Madár dalol fönn az ágon.
Bárányfelhők legelésznek,
Kék égbolton mendegélnek.

Zümmög itt-ott egy méhecske,
Édes mézet gyűjtögetve.
Záporeső, ha elered,
Pocsolyába béka brekeg.

Minden mozog, perdül-fordul,
Medve mama bocsra mordul.
Majd a karcsú hold, mint régen,
Csillaglámpát gyújt az égen.

PILLE ÁLOM

Szellő szárnyán ringatózva,
Száll egy pille, hófehér.
Napsugárba takarózva,
Virágszirmra épp felér.

Pihenteti pille szárnyát
Elfáradt ő reptibe,
Virágillat elkábítja,
S el is szunnyad septibe.

Egy kisfiú nézi éppen,
Gyönyörködik szárnyában,
Lehasalva, halkan, szépen,
Dúslombú fa árnyában.

PAJKOS SZELLŐ

Itt a nyár, itt a nyár,
Mosolyog a napsugár.
Pajkos szellő integet,
Megkerget egy felleget.
Füves dombon meg nem áll,
Egész nap csak fújdogál.
Rigó fütyöl, leng a nád,
Táncra perdül a virág.

LIBUSKA

Libamama kislibája
Elcsúszott a pocsolyába.
Sáros lett a kis ruha,
Kikap majd a kisliba.

Kislibának szerencsére,
Tó is van itt, - jut eszébe.
Kimossa a kisruhát,
Nem verik meg kislibát.

A KISMEDVE

Dörmög a kismedve,
Elment a jókedve.
Mancsába egy szálka,
Szúrós ez a málna !

Marcsa, Gyurka,
Ki a bátor?
Gyertek csak már
Ki a házból!

Meg kell fogni
A kismedvét.
Vissza adni a
Jókedvét.

Doktor bácsi
Segít rajta,
Sietve jön,
Nocsak, rajta.

Kinn van már
A szálka.
De jó ez a
Málna !

Újra dörmög a kismedve.
Visszajött már a jókedve.
Nem fáj már a lába,
Málnát szed a tálba.

GERLICE

Butus a kis gerlice.
Nézi képét tükörbe.
Nekiszalad, megcsípi.
Szárnyát jól kifeszíti.

Csodálkozik gerlice.
Nem fér a kis fejébe,
Vajon miért az a másik,
Nem fél tőle, csak vitázik ?

Nem tréfa ez gyerekek.
Mondjátok, mit tehetek ?
Kérdi a kis gerlice,
S nagyot csíp a tükörbe.

MARIKA MEG A KARIKA

Kerek ez a karika
Játszik vele Marika.
Ugrándoznak árkon, bokron,
Túl vannak már sok - sok dombon.

Egy bokorból tapsifüles,
Megrémülve épp, hogy kiles.
Nevet rajta Marika,
- Nem bánt ez a karika!

Előbújik tapsifüles
Vizsgálgatja, né, ez üres!
Versenyt fogunk szaladni,
Nem fogunk lemaradni !

Száguldoznak dombon, völgyen.
Nem adják fel olyan könnyen.
Drukkol egy nagy verébhad,
Tapsifüles lemarad.

Meg is állt már tapsifüles,
Ez a kislány nagyon ügyes!
Örülnek a verebek,
Hangosan csicseregnek.

Csodálattal nézik, mondom,
Túl vannak már árkon, bokron.
Gyorslábú kis Marika
Meg a fürge karika.

A szegény legény és a királyleány feleség

Egyszer volt, hol nem volt, azt mesélik, hogy hetedhét országon is túl, volt egy szegény legény. Ez a legény olyan szegény volt, hogy egy girhes sárga macskán kívül, semmije sem volt. Elbúcsúzott hát egy nap öreg édesanyjától, és elment szerencsét próbálni. A király, éppen akkor hirdette ki az egész országban, hogy egy ügyes legényt keres, aki őrizze éjjel-nappal az almafáját. Több se kellett a legénynek, elment a királyhoz:

- Felséges királyom, őrzöm én az almafát, úgy sincs más dolgom, futja az időmből.

- Jól van, te szegény legény – mondta a király, - csak aztán az almán legyen a szemed, mert ha nem, fej nélkül küldelek haza!

Kiballagott a legény az almafához, leült az árnyékába, ölébe vette a sárga macskát, és unalmában énekelni kezdett. Már jó ideje fújta, amikor keserves nyöszörgésre lett figyelmes.

- Mi történik itt? Ki nyöszörög? – ugrott talpra olyan gyorsan a legény, hogy szegény sárga macska azt hitte, égszakadás, földindulás, most fogják őt agyonütni. Hát gyerekek, hiszitek-e, nem hiszitek, az almafa nyöszörgött úgy, mint egy fábaszorult féreg. Meg is szólalt nyújtott, fájdalmas hangon:

- Te legény, segíts rajtam, szabadíts meg kérlek, az ezerlábú, óriás hernyótól. Két nap múlva elszáradok, ha nem mentesz meg.

- Hűha, - vakargatta feje búbját a legény. – Ha elszáradsz, a király fejemet véteti. Mit tegyek? Hogyan segítsek rajtad?

- Gyere közelebb – mondta az almafa. – Megérintelek az egyik ágammal, mire te olyan kicsi leszel, mint egy hangya. Akkor aztán az oldalamon levő résen bejöhetsz a birodalmamba, mert tudd meg, hogy én az almafák királya vagyok, és egész birodalmat rejtek magamban. Hálából pedig neked adom egyetlen leányom kezét.

Úgy is lett minden, ahogy az almafa mondta. A legény rátalált az óriás hernyóra, mérgében felkapott egy furkósbotot, s azzal úgy fejen kólintotta a hernyót, hogy menten szörnyethalt. Az almakirály szépséges leánya nem győzött eleget hálálkodni bátor megmentőjüknek. A legénynek bizony csak megakadt a szeme a királyleányon, akinek orcája olyan szép piros volt, mint a legszebb jonatánalma. Rögtön megtartották a lakodalmat. Az almakirály pedig adott a legénynek egy aranyágat, azzal ha rácsap a földre, amit szeme-szája kíván, rögtön ott terem. Kis idő után elbúcsúztak, és elhagyták az almakirály birodalmát.

Amint megérkeztek, a legény elment újból a királyhoz, és jelentette, hogy le lehet már szedni az almát, mert megérett, nem hiányzik egy sem. Meg sem várta a király válaszát, földig hajolt előtte, majd sarkon fordult, fogta királyleány feleségét, meg a sárga macskát, és hazament öreg édesanyjához, aki azt sem tudta hová legyen örömében. Kiment aztán a legény az udvarra, földhöz csapta az aranyágat, mire gyönyörű háza és gazdasága termett édesanyja omladozó kunyhója helyén, ahol boldogan élnek még ma is, ha azóta meg nem haltak.

 

Naptár

Új naptár kerül a falra

Mit jelent ez gyerekek?

Havas az út jobbra-balra

Szürkék még a fellegek.

Kitaláltad, Január van,

Kezdődik egy új év,

Lobog a tűz a kályhában

Soká tart a tél még.

 

A ferbruár ugye rövid?

Számold csak az ujjadon.

Télapó még berzenkedik,

Pedig fáradt már nagyon.

Kiszámoltad kicsi Sári,

Hány napos a február?

Fürge hónap itt sincs már,

Új tavasznak kaput tár.

 

Márciusban olvad a hó,

Csupa mosoly a világ.

Padlásra kerül a szánkó,

S hívogat a hóvirág.

Langyos már a nap sugara

Kinyílt a kis kikerics,

Bársonyruhát ölt a barka,

S kirándulunk egy kicsit.

 

Április nagyon bolondos.

Hol nap süt, hol hull a hó,

Téli szél nyargal a dombon

S rosszkedvű a tyúkanyó.

Tréfás kedv ha véletlenül

Pajtásodra ráragadt,

Ne légy durcás, nevess együtt

Barátoddal, s nincs harag.

 

Kinyíltak az orgonafák

S piros tulipánok,

Melyik hónap ez Jancsika,

Mondd csak, kitalálod?

Május, május, kiált Jancsi,

Menjünk virágszedni:

Anyukánkat szép csokorral

Illik köszönteni.

 

Júniusban búcsút mondunk

Mi az óvodának.

Ügyeskedünk, s magunk varrunk

Ruhát a babának.

Öcsikénk is ügyes fiú,

Horgászni megy apával,

S nem is lesz ő arra hiú,

Ha sok halat fog horgával.

 

Éget a nap július van.

A búza is megérett,

Minden ember a mezőn van,

Senki most nem henyélhet.

Aratást, ha befejeztük

Elmehetünk nyaralni,

Bodri is jön, őt is visszük,

Együtt fogunk nyargalni.

 

Augusztusban szüleinkkel

Tengeren, ha nyaralunk,

Vízbe megyünk mentőövvel,

Még ha úszni is tudunk.

Mert az úszás nagy tudomány

De azért így biztosabb,

Veszélyes a hullám, az ám,

De nálunk nem okosabb.

 

Szeptemberben, ni mit látunk:

Hű de büszke járása!

Iskolás már a barátunk,

S hátán van a táskája.

És a táska tele könyvvel

Benne sok-sok tudomány,

Megbirkózik az ábécével

S győztes is lesz, tudom ám.

 

Októberben édes mustot

Öntünk a pohárba,

Piros alma, érett körte,

Kerül a kamrába.

Anyukának is segítünk,

S ha nem is megy oly könnyen,

Seprű és portörlő

Jól áll a kezünkben.

 

Novemberben hóharmatba

Öltöznek a csupasz fák,

Kismadár száll ablakodba

Csicsereg, hogy adj morzsát.

Ezért aztán a jó gyerek

Készíti az etetőt,

Megtelnek az üres begyek

S vígan tovaszállnak ők.

 

Nagypelyhekben hull kint a hó,

Várunk öreg Mikulás,

December van, s ablakunkban

Fényesek a kiscsizmák.

Karácsonykor édesanya

Friss kalácsot süt nekünk,

Díszben áll a karácsonyfa

S vígan énekelgetünk.

Nagy öröm és vígság közben

Sok kisfiú s kisleány,

Mindenkinek egészséget,

S boldog ünnepet kíván!

 

 

ŐSZRE  HAJLIK…

Őszre hajlik már az idő,
Sárgul, fakul, erdő s mező.
Aludni tér a természet,
Leveti a nyári éket.

És, hogy meg ne ázzon, fázzon,
Hótakaró lesz az ágon.
Téli álmát így alussza,
S pihenve kel fel majd újra.

 

 

ŐSZI  KÉP

Szomorú a fűzfa ága,
Szomorúan integet.
Felkészült már a természet
Fogadni a vén telet.

Őszi szél borzolta fáknak
Száraz, zörgő levele,
Takarja a kopár utat
Puha paplan szőnyege.

Innen- onnan előbújik
Még a napnak sugara,
Dermedt lábát melengeti
A mezőnek bogara.

Lepke pihen egy fűszálon
Ide- oda lengedez,
Míg az eső szépen, csendben
Erdőn, mezőn megered.

 

 

OKTÓBER

Őszre fordult már az idő,
Fürge táncot jár az eső.
Falevelek földre hullnak,
Hideg csillagfények gyúlnak.

Föl- fölragyog még a nap,
Ezüstfehér fogat kap.
Deres fuszál didereg,
Veréb ágon pityereg.

Rövidek a nappalok,
Sötét, hideg hajnalok.
Gólya nincs a tavon már,
Eltűnt a szép meleg nyár!

NOVEMBER

Novemberi szél sodorja
A fák rozsdás levelét.
Deres fűszál visszasírja
A meleg nyár kék egét.

Üresek a madárfészkek,
Tó vizét szövi a jég.
Esőfelhők gyülekeznek,
Álmos, csöndes a vidék.

 

 

A KÉT CINKE

Novemberi deres reggel,
Két kis cinke beszélget:
Honnan tudnánk zsákba tenni
Egy kevéske meleget?

Emlékeznek, hogy volt nyáron,
Napsütötte meleg ágon.
Rózsaillat, s madárdal,
Kis szemükbe könnyet csal.

Míg beszélget a két cinke,
Megnyílik egy ablak, s lám,
Kenyérmorzsát szór párkányra
Egy kékszemű kisleány.

Odaröppen a két cinke,
Feledve a hideget.
Kislány így szól: Ebédre is,
Visszavárlak titeket!

 

 

Petike nem hiszi, hogy van Mikulás

 

December elejére nagy hó esett, és anyukáék elhatározták, hogy a hétvégét falun töltik nagymamánál.

- Hadd örvendjenek a gyerekek a hónak, - gondolták, -na meg, szombat este jön a Mikulás.

Csomagolás közben apuka meg kérdezte Petikétől:

- Petike, téged nem láttunk az idén levelet írni a Mikulás bácsinak. Mondd csak, neked nincsen semmi kívánságod? Nem szeretnél kapni tőle semmit?

- Én, szeretnék,… de nem is tudom mondjam-e, mert az egy kicsit drága. – válaszolta Petike vállát vonogatva.

- Mondd csak Petike, - biztatta anyuka mosolyogva, - ilyenkor a Mikulás bácsinak van pénze!

- Egy biciklit szeretnék, olyat, amilyet Lacika kapott a születésnapjára. – bökte ki Petike.

- Akkor még ma meg kell írnod a Mikulás bácsinak, mert másképp nem kapsz semmit! – vágta rá Vicuska.

Petike hallgatott, látszott rajta, hogy valamin nagyon gondolkodik és nem mondott semmit testvérkéjének, aki ugrándozva állt odébb.

- De apuka, - kérdezte kis idő múlva, - mondd csak, honnan van annyi pénze ennek a Mikulásnak, hogy minden gyereknek ajándékot tud hozni?

- Hát,… - nevette el magát apuka, - van, Petike. Egész évben dolgozik, és minden pénzét félreteszi, hogy Mikulásnapkor ajándékot vihessen a jó gyerekeknek.

- De apuka, honnan tudja az a Mikulás, hogy egy gyerek jó volt-e vagy nem?

- Hát,… - kezdte megint apuka, - tudod Petike, egyszer egyszer még minket is meg szokott kérdezni, s ha mi éppen azt mondjuk, hogy bizony rossz volt a gyerek, akkor nem hoz neki semmit. De most már elég legyen a kérdésekből, mert indulnunk kell.

Petike elhallgatott, de csak nem ment ki a fejéből a Mikulás, ezért kis idő múlva, így szólt nagy bátran apukához:

- Apuka, miért akartok ti engem szédíteni? Lacika azt mondta, hogy nem is létezik Mikulás, hanem ti teszitek a csizmákba az ajándékot. És én se hiszem, hogy van Mikulás, mert, ha tényleg volna, látnom kellett volna amikor az ajándékot hozta, de én sose láttam őt!

- Petike! – kiáltott rá Vicuska, - hogy beszélhetsz így a Mikulás bácsiról? De igenis létezik Mikulás! Azt akarod, hogy pont most haragudjon meg ránk, és ne kapjunk ajándékot? – kérdezte sírásra görbült szájjal.

Apukáék nem szóltak közbe, s a két gyerek sem folytatta tovább a beszélgetést. Másnap délután Vicuska szorgalmasan fényesítette a csizmáját és kitette az ajtóba. Petike nem készített csizmát, viszont látta, hogy anyuka meg nagymama, és még apuka is fényesíteni kezdik a csizmájukat és kiteszik az ajtóba.

- Várjatok csak! – mosolyodott el Petike, ő most megvicceli a családot, gondolta, s amikor azt hitte senki se látja, kiosont az udvarra, kitépett egy egy szálat a seprűből, s beleállította a csizmákba. Elégedetten osont vissza a szobába.

Anyuka meg Vicuska énekelgettek, apuka olvasott, nagymama épp szundikált a kályha mellett, amikor nagy kopogtatás hallatszott az ajtón.

- Vajon ki lehet az? – kérdezte apuka, és letéve kezéből az ujságot, ment ajtót nyitni. Pár perc múlva egy dörgő hang szólalt meg a szobában, és ijedt szemük előtt egy igazi Mikulás berzenkedett.

- Ki merészelt helyettem virgácsot tenni a csizmákba! Úgy veszem észre, hogy itt valaki nem hitte el, hogy én eljövök! Most itt vagyok, de a rossz gyereknek nem csak, hogy nem adok ajándékot, de ilyen esetben meg is szoktam büntetni! – azzal megsuhogtatta Petike orra előtt az ezüstös virgácsot.

Hej, de megijedt Petike, akkora szemet meresztett, mint egy kókuszdió. Apuka csitítgatni próbálta a Mikulást.

- Itt valami tévedés lehet Mikulás bácsi, mert mi nálunk mindenki várt téged ma este. Igaz gyerekek?

- Iiigen! – vágták rá kórusban Petike és Vicuska.

- Na jól van, ha azt mondjátok, akkor elhiszem. De várjunk csak. Itt két gyereket látok, odakint pedig csak egy pár kiscsizma van. A többi felnőttek csizmája. Itt valami mégsincs rendben! – dörögte megint a Mikulás borzos szakállát rázogatva.

Petike megint elsápadt, a szobában pedig csend lett. Kis idő múlva megszólalt anyuka:

- Tudod miért vannak a felnőtt csizmák az ajtóban? Mert Petike biciklit kért tőled Mikulás bácsi, és úgy gondoltuk, hogy az ő kiscsizmájába nem fog beleférni az ajándék. Mi csak segíteni akartunk. Ugye Petike?

- Iiiigen. – válaszolta rá megszeppenve Petike.

- Akkor minden rendben. –mondta mosolyogva a Mikulás. – Mert tudjátok meg, hogy nem szeretem, ha valaki kételkedik bennem! És most gyerekek, itt vannak az ajándékok. Kibontotta nagy zsákját, és egy színes papirba csomagolt dobozt húzott ki belőle.

- Lássuk csak, az van ráírva, hogy Vicuska.

- Én vagyok. – mondta Vicuska most már bátran, és boldogan vette el a Mikulás bácsitól a kért hajasbabát.

Aztán egy másik színes csomag került elő a zsákból.

- Ez pedig a kívánt bicikli Petike. Mivel szófogadó jó fiú voltál, megérdemled tőlem a szép ajándékot.

Petike a feje búbjáig elvörösödve vette át a hatalmas csomagot.

- Nos Petike, - kérdezte apuka, miután a Mikulás bácsi elment, - Elhiszed-e most már, hogy létezik Mikulás?

- El apuka, hogyne hinném! De jó, hogy nem árúltátok el neki, hogy nem is voltam olyan jó gyerek mint ahogy mondta. Meg is mondom Lacikának, hogy többet ne merjen nekem rosszat mondani a Mikulásról, mert….

- Ne félj Petike, - vágott szavába apuka mosolyogva, - holnap már Lacika se fogja mondani, hogy nincs Mikulás, mert hozzá is ellátogatott ez egyszer a Mikulás bácsi!....

 

TÉLEN

Hideg szelek járnak,
Zúzmarás az ág.
Ablakomban kinyílt
Egy kis jégvirág.

Fák felett az égen,
Felhőszán lebeg.
Télapó szakálla
Pelyheket remeg.

Apró csillag pelyhek,
Fényes hókristály,
Puha takaróba
Öltözik a táj.

 

HA MEGJÖN A VÉN TÉLAPÓ...

Nemsokára itt lesz a tél,
Fakó rétre leszállt a dér.
Rozsdás levél remeg a fán,
S elrepül a szelek szárnyán.

Lassú táncot jár az eső,
Nyöszörög a kopasz erdő.
Madárfészek üresen áll
Pihenni tért a napsugár.

Hamar fogynak a nappalok
Nem zengnek a vidám dalok.
De ha megjön vén Télapó,
Szakállából hull majd a hó.


A HÓVIHAR

Hóvihar dúl hegyen, völgyön,
Fáznak a kis verebek.
Nem szánkóznak domboldalon
Ilyenkor a gyerekek.

Kis szobában kályha mellett
Egy cicuska dorombol,
Nem érdekli, hogy odakint
A hóvihar úgy tombol.

Kristály pelyhek pajkos táncát
A hóember kedveli,
Bár jó párszor a jeges szél
Kalapját megemeli.


TÉLAPÓKA

Deres szánkón Jégországból
Télapóka útra kél,
Mellette meg dudorászva
Hópihét kerget a szél.

Száz kis manó néz utána,
Míg repül a jó öreg,
Havas, hideg, téli éjjel,
Bizony ő nem didereg.

Csengettyűje messze hallik,
Kísérik a csillagok...
Felriadnak a nagy zajra,
Álmukból az állatok.

Nem haragszik mégse senki,
Tudják jól, hogy hajnalra,
Sok-sok színes csomagot kap
Mindenki az ablakba.


KARÁCSONYKOR

Karácsonyfa, karácsonyfa,
Sok - sok gyertya ragyog rajta.
Alatta egy kis mackó,
Labda, baba, autó.

Zsiráf nyújtja bársony nyakát,
Oly fontosnak érzi magát.
Örül a sok kis gyerek,
Szemük, szájuk csak nevet.

Sütemény van az asztalon,
Kakukkóra szól a falon.
Kint két veréb csicsereg,
Fagyoskodva didereg.


JÉGCSAP CSILLOG…

Jégcsap csillog az ereszen,
Az ablakon jégvirág.
Szürke felhőt kerget a szél,
S hó ruhát ölt fel az ág.

Sűrűn hull sok piciny csillag,
Fehér, hideg hókristály…
Mackó uram barlang mélyén
Téli álomra talál.

Minden olyan békés, csendes.
Jég szövi a tó vizét.
Csak a fenyő tartotta meg
Ruhájának zöld színét.

 

Ünnep előtt

Petiéknél nagy a mozgás,
Sütés-főzés, sürgés-forgás.
Készülődnek az ünnepre,
Mindegyikük ügyeskedne.

Vicuska a habot veri,
Egyszer, kétszer megkeveri
Büszke is rá a mamája,
Hogy ily ügyes kicsi lánya.

Mama diót töri gyorsan,
Azt sem tudja, feje hol van?
Jaj! Kiált föl kicsi Vica,
Hová lett a cica Mica?

Peti rögtön keresgéli,
Itt sincs, ott sincs, majd megkérdi:
- Csak nem surrant a kamrába,
Jó tejfeles uzsonnára?

Kamraajtó zárja kattan,
Cica Mica polcra pattan.
- Sicc ki! – kiabálja Peti,
Amint Micát észreveszi.

Mica hátrál nagy ijedten,
Peti felvisít rekedten.
Nyakába borult a tejföl,
S lisztes zacskó is épp feldől…

Hófehér lett a kis Vica,
Nem ismer rá cica Mica.
Menekülne újból hátra,
S ráugrik a tésztás tálra.

Onnan befut a szobába,
S a két gyerek ront utána.
- Megálljatok, mit csináltok?
Jaj de piszkos a szobátok!

Ordítoznak, kiabálnak,
Míg egyszerre csak megállnak.
Apjuk áll a küszöbön,
S keze már a fülükön.

Ez aztán szép rontom-bontom!
Elég ebből én azt mondom.
Fürdés után, itt a házba,
Takarítás legyen már ma!

Másnap minden ragyog rendben,
Apjuk is mosolyog csendben.
Ügyes gyerek Peti, s Vica,
Dorombolja cica Mica.

 

A HÁROM PRÓBA

Meseország nagykapuján

Kopogtat egy kisleány,

S mivel senki nem nyit kaput,
Keservesen sírdogál.

Hogy jutok be a babámhoz?
Azt mondta, hogy itt lelem.
S ezt a kaput, lám mióta,
Én hiába döngetem.

Mit tegyek most, merre menjek?
Megpróbáljam még egyszer?
Kipp-kopp, kipp-kopp szól a kapu,
S visszhangzik is ezerszer.

Sokára, de léptek zaja
Hallatszik a kapun túl,
Recsegve és nyikorogva,
Nagy nehezen kitárul.

Öreganyó néz ki rajta,
Haja deres, hófehér,
Hullámos, mint tenger vize,
És a sarkáig leér.

- Mit keresel itt, te kislány?
Kapunk miért döngeted?
Azt hiszed, hogy a babádat
Nálunk itt bent megleled?

- Azt mondta, hogy eljön ide,
Mert nem vigyáztam reá.
Már megbántam, s megbocsát ő,
Haragja nem tart soká.

Már bújna is be a kapun,
De anyó elébe áll.
-Ácsi kislány, nem úgy van az!
S hangja mennydörögve száll.

Megtorpan a mi kislányunk,
S megszeppenve néz fel ő,
Míg kapuból, mosolyogva,
Másik anyó lép elő.

Ez is öreg, mint az első,
Haja deres, hófehér,
Hullámos, mint tenger vize,
És a sarkáig leér.

Mosolyogva kézen fogja
A megszeppent kisleányt,
Beviszi a kapun túlra,
De a másik rákiált.

- Nem viheted be novérke!
Ez a kislány rosszat tett.
Nem vigyázott babájára,…
Aztán mégis legyintett.

- Nem bánom, na, vigyed gyorsan.
Úgy is minden hiába!
Kulcsra zárja a nagy kaput,
S visszamegy a szobába.

El is viszi az anyóka,
Az, ki most is mosolyog.
Tudja, hogy baba haragja,
Nem tartós, komoly dolog.

De azért majd három próbán
Kislányunk át kell, essen,
Hogy aztán a babájával
Innen haza mehessen.

Ott is terem a kisleány
Úriháznak konyháján,
- Ne lustálkodj! – szól az úrnő,
S nagy tál van az asztalán.

- Válogasd szét! – kiált reá.
Reggelre mind meglegyen,
Búzalisztből asztalomra,
Legyen jó friss kenyerem.

Gondolkodik a kisleány.
Tud még ilyen esetet.
Kinyitja hát az ablakot,
S hív egy csomó verebet.

Hamupipőke is így tett,
Hívott jó sok galambot.
Reggelre meglett a dolog,
S becsukta az ablakot.

Kiálltad az első próbát,
De még ketto vár reád,
S pár perc múlva kisleányunk
Suru erdőn botorkált.

Kis kunyhóhoz ért reggelre.
Fáradtan bekopogott,
Hét kis szék az asztal mellett,
Erre elmosolyodott.

A hét törpe kunyhójába
Érten én, hisz ismerem.
Hófehérke történetét,
Nagyon, nagyon szeretem.

Ezt a próbát is kiálltad,
Van még hátra utolsó.
És már sétál erdőszélen,
Karján kosár, s kiskorsó.

Farkas koma a bokorban
Meglapulva figyeli,
Aztán szalad nagyanyóhoz,
És ruhástól lenyeli.

Ismerem ezt a mesét is.
Farkas koma rászedlek,
Husáng is van kosaramban,
Azzal aztán elverlek.

Be is szalad a kunyhóba,
S az ágy mellett mit látott?
Öreganyó mosolyogva,
Tárt karokkal várta ott.

Kiálltad a három próbát.
A meséket ismered,
Gratulálok kicsi leány,
Babád haza viheted.

Örömében kislány, s baba
Anyót körbe táncolta.
Vigyázok majd rá ezentúl,
S szavát be is tartotta.

Becsukódott már utána
Meseország kapuja.
Otthon várta anyukája,
Meg a finom vacsora.

Lefekvéskor kisbabáját
Maga mellé fektette,
S anyukának ezt a mesét,
Rögtön el is mesélte.